A Magyar-Koreai Társaság adományaként érkezett az első cimbalom Koreába 2014-ben, a diplomáciai kapcsolatfelvétel 25. évfordulójára. A 30. évfordulóra nagy lépést tettünk előre.
Elképzelésünk, hogy Hungarikumunk, a magyar cimbalom csak akkor válhat élő hangszerré Koreában, ha koreai zeneszerzők is szereznek cimbalmos műveket. Az ügyünket lelkesen fogadta Lee Geom Seop zeneszerző; kezdeményezésünkre cimbalmos műveket szerzett. JeongEup város kezdettől támogatta Társaságunk és a koreai zenekar közötti együttműködést, mára itthon is megértésre találtunk.
A magyar cimbalmot Lee zeneszerző együtt szerepelteti műveiben hagyományos koreai hangszerekkel. Tovább színesíti mindezt, hogy előadásain a koreai zenészek hagyományos koreai ruhákban lépnek fel.
A zeneszerző és karmester a koreai zenekarral a Magyar-Koreai Társaság meghívására jön hazánkba.
A Magyar-Koreai Társaság távlatos elgondolása, hogy a multikultival szemben konkrét példával új útra mutasson rá. Két ország kultúrájából szerves módon bontakozhat ki új szintézis, ha tetszik, nemzetköziség, ha a két kultúra történetileg meglévő közös hagyományán építkezünk.
A közös kulturális metszéspont itt a pentaton hangzás, továbbá Hungarikumunk, a magyar cimbalom ázsiai eredete. Lee Geom Seop összes műve pentaton, miként a koreai és a magyar népzene. A népzene mellett a koreai hagyományos udvari zene játszik fontos szerepet műveiben, ezt ruhájuk is jelzi.
Részletes program:
„Selyemúton a magyar cimbalom” 30. évfordulós koncert Budapesten 2019.október 8-án 19 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, 1051 Budapest, Széchenyi tér 9.
Fellépett:
Soo Jae Cheon JeongEup Zenekar, vezényelt Lee Geom Seop zeneszerző
Balogh Kálmán, Farkas Rózsa cimbalomművészek és Farkas Erzsébet énekművész
Bevezető:
Dr. Szegő Andrea elnök, Magyar-Koreai Társaság
Köszöntők:
Dr. Lőrinczi Zoltán államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Lim Mean Young alpolgármester, Jeong Eup Város
A koncert keretébenadtuk át Társaságunk két díját, az Eminence és Tisztelet Díjat.
Laudációt Vásáry Tamás Kossuth díjas művész mondott.