A Koreai Magyar Közös Nanolaboratórum jó példa arra is, hogy egy civil szervezet a saját eszközeivel hogyan segítheti a tudományos együttműködést két ország között. 2009. június 9-én a Magyar-Koreai Társaság Nemzetközi Konferenciát tartott a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 20. évfordulója alkalmából. Az egyik előadó koreai oldalról Mr. Dong-Pil MIN, az alaptudományokért felelős miniszteri rangú elnöke volt. Magyar oldalról a főszónok Pálinkás József MTA elnök volt.
A Magyar-Koreai Társaság konferenciája tette lehetővé személyes találkozásukat, mely felgyorsította a közös laboratórium megvalósítását. Egy év múlva elkezdődött a munka a Koreai-Magyar Közös Nanolaboratóriumban

A Magyar-Koreai Társaság a programot arra az időre szervezte, amikor a közös laboratórium Koreában dolgozó tudósaiból delegáció érkezett hazánkba Dr. Chonyong Hwang vezetésével, aki a koreai oldalon vezetője a közös laboratóriumnak.

Dr. Szegő Andrea, a Magyar-Koreai Társaság elnöke köszönetet mondott a látogatás lehetőségéért.

 

 

képek 019aA magyar fizikusok „szellemi családfája” bemutatásával megemlékezett a magyar Nobel –díjas fizikusokról, de utalt arra a családi örökségre is, mely a fizikához köti.

 

 

 

 

 

 

 

képek 027aA fényképen Pálinkás József, az MTA akkori elnöke és Dong-Pil MIN, az alaptudományokért felelős miniszteri rangú elnöke látható a Magyar-Koreai Társaság Konferenciáján.

 

 

 

 

 

Személyes találkozásuk fontos lépés volt a laboratórium egy év múlva történő megnyitásához.

 

 

fénykép0926aEz a tábla jelzi a Laboratórium bejáratát.

 

 

 

 

 

 

 

 

Meghívásunkra a programon részt vett Kim Hyan-Du, Koreai Köztársaság Nagykövetség tanácsosa.

 

 

képek 034aMr. Kim Hyan-Du tanácsos röviden üdvözölte a program résztvevőit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 044aProf. Bársony István, Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutató Központ igazgatója
előadása közben.

 

 

 

 

 

 

képek 057aProf. Biró László Péter akadémikus is szakított arra időt, hogy fogadja Társaságunk tagjait

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 053aDr. Chanyong Hwang, Koreai Anyagtudományi Kutató Intézet,( Daejeon)
aki a Koreai-Magyar Közös Nanolaboratórium vezetője a koreai oldalon, röviden beszámolt a közös munkáról

 

 

 

 

 

képek 052aNagyon kellett figyelni, sok új információ hangzott el az előadásokban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 041aA nanotechnológiáról Társaságunk tagja, Dr. Tapasztó Levente, a Laboratórium egyik vezetője tartott rendkívül érdekes előadást.

 

 

 

 

 

 

 

Előadásának címe: „Bevezetés a nanotechnológiába és a grafénkutatásba; a Koreai-Magyar Közös Nanolaboratórium eredményeinek bemutatása” Az előadás diái itt nézhetőek meg újra:

 

Dr. Tapasztó Levente előadásának diái

 

Az előadás nagyok sok új információt tartalmazott a megjelentek számára annak ellenére, hogy jellemzően műszaki érdeklődésű és végzettségű tagtársaink vettek részt a programon.

 

 

 

képek 061aA résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadással kapcsolatban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 080aJól esett mindenkinek a kávészünet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 087aHasznos és érdekes beszélgetésekre is volt lehetőség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Társaságunk tagjai a koreai delegáció tagjaival közösen néztek meg több laboratóriumot is.

 

 

 

 

képek 094aElőször nagyon bonyolultnak tűnt ez a tábla….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 095aA feszült figyelem oka, hogy itt tudtuk meg, a laboratórium méréseinek, kísérleteinek köszönhető, hogy a Paksi Atomerőmű biztonságát egy magasabb szintre tudták emelni.

 

 

 

 

 

 

 

képek 096aAz Erőmű kicsinyített, de méretarányos mását is megnézhettük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő laboratórium a szemmel nem látható anyagszerkezetek vizsgálatába engedett bepillantást.

 

 

 

 

képek 104aAz elektonmikroszkóppal is megismerkedtünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 110aDebrecenből is jöttek érdeklődő tagtársak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 107aEgy műszercsoda.

Tapasztó Leventét hallgatva minden egyszerűnek tűnik…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

fénykép0922a   ………pedig nem az!

Ezeket a képeket és grafikonokat kell tudni elemezni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 108aA fizikusok ma is leleményesek, s nem csak milliós értékű műszerekkel dolgoznak. Ennél a „mérőműszernél” fontos szerep jutott pl néhány „gumipóknak” is

 

 

 

 

 

 

 

képek 117bEgy vizsgálati minta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek 132aElfáradtak, de sok új ismerettel gazdagodtak a résztvevők.

 

 

 

 

 

 

 

Mindenki örült, hogy itt lehetett.
Köszönjük a lehetőséget.